3. fejezet: A búcsú

Reggel felkeltem. Csak úgy hétágra sütött a nap, de nem tudtam nagyon boldog lenni. Nagyon álmos voltam, és úgy éreztem azon nyomban visszaalszom. De, ezt nem tehettem meg, mert ma megyek életemben először (apáék nélkül) egy hajóútra! :)
Kikeltem az ágyamból, és felvettem a mamuszom. Mielőtt kinyitottam volna a barna fa ajtóm, dörömbölést hallottam. Ami, az ajtóm mögül jött.
-Drágám, gyere, mindjárt indulunk!-dörömbölt az ajtómon apu.
-Oké, megyek.-mondtam, és rohangálni kezdtem a szobámban. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel, sem azt, hogy hova tettem a bőröndöm...végül egy fehér pólót, és egy fekete szoknyát vettem fel magassarkúval. Komótosan lementem a lépcsőn, és intettem Fredric-nek, hogy hozza a pongyászom.
-Köszönöm, Fredric. Berakná a kocsiba?-kérdeztem kedvesen. Egyébként, Fredric apámnak az aszisztense, nagyon szeretem. Közel áll hozzám az összes nálunk dolgozó..apukámnak csak személyzet de nekem már-már családtagnak számítanak!
Amikor kiléptem az ajtón, Klára látványa fogadott. Sajnos, elrontotta ezt a pillanatot, hiszen, olyan szép időnk volt, a nyári nap csak úgy sütött, a szél meg lágy és könnyű volt, madarak csiripeltek...
-Jaj, nagyon csinos vagy, lányom!-mondta de látszott rajta, hogy csak udvariasságból mondja, igazából nem gondolja komolyan. Szikrázó pillantásokat vetettem felé, de ő elkapta a fejét, Fredric-kel kezdett el beszélgetni.
-Kivinné a kikötőbe ön? Nekünk, Dáviddal, sok mindent el kell intéznünk.-kérdezte Klára, mire odakaptam a fejem, és megszólaltam:
-Mi?! Apa nem jön ki velünk a kikötőbe?
-Nem, most apádnak és nekem elintéznivalóink akadtak.-mondta röviden Klára, és bement. Teljesen lefagyva álltam Fredric mellett, aki csak megsimogatta a karom, és biztatóan rámmosolygott:
-Nyugodj meg, hercegnő. Búcsúzz el édesapádtól, és indulunk!-mondta, és berakta a csomagokat a kocsi csomagtartójába. Csalódottan baktattam vissza a házba, egyenesen apa munkaszobájába. Ide sajnos sosem mehetek be, nem tudom, hogy miért nem, talán valamit rejteget, nem tudom...
Bekopogtam, de apu kinyitotta egyből az ajtót.
-Jaj, kislányom, te vagy az?-kérdezte kínosan mosolyogva.-Már megijedtem.
-Igen. Igaz, hogy nem jössz ki velünk a kikötőbe?-kérdeztem kérdőre vonva, és megvonta a vállát.
-Ne haragudj drágám. Nem tudok.-válaszolta röviden, de megölelt.
-Oké...-mondtam, de a sírás kerülgetett. Mi az, hogy nem tud jönni amikor a lánya egyedül megy valahová? Az eszem megáll!
-Légy jó. Majd hívunk, rendben?-adta az ötletet, de látta, hogy nem tetszett ez nekem.-Gyere, ki kisérlek az autóhoz.-tessékelt ki a házból.
Amikor beszálltam szomorúan integettem vissza apának, aki Klára mellett állt. Klára gonoszul nézett rám, mint egy ördögi boszorkány...na jó, túl sok fantasy regényt olvasok! XD Egyszer csak lerobbant a kocsink...
-Kisasszony, kérem szálljon ki! Megnézem mi történt!-tessékelt ki Frederic. Kiszálltam az autóból, és megálltam. Egy tök 'putri' helyen álltunk meg. Ez nagyon ciki. Mindegy, pont el is eredt az eső...minthogyha ez lenne életem legrosszabb napja...remélem nem lesz rosszabb..