1. fejezet: Mi van a ruhámmal?!

Egy szörnyű nyári napon kezdődött...A füvön ültem, elzárkózva a külvilágtól. Az arcomat csak úgy csiklandozta a déli szél, ami meglehetősen meleg volt. A nap csak úgy csillogott a ragyogástól, és a mellettem lévő tavacska hangja is nagyon megnyugtató volt. Egyszer csak, arra eszmélek fel, hogy az orrom egy pillangó pihen meg. Óvatosan elnevettem magam, hogy nehogy elrepüljön, a kis lila pillangó. Fürgén az ujjamra vettem, és néztem sokáig. Nem tűnt a pillangó ijedtnek különösen, csak amennyire épp kellett. Ezt a pillanatot már csak egy dolog ronthatta el...édesapám ideges monoton hangja:
-De Fredric, nem érti, hogy nekem nem az a csokor virág kell, mit amit mond? Nem, nem is a rózsaszín...igen a lila! Köszönöm!-nyomta ki aggodalmas hangon a telefonját, és a pillantása rám

szegeződött.-Te meg mit ücsörögsz? Nem készülsz az esküvőre, kisasszony! Még egy csomó dolgot el kell intéznünk!-mondta fontoskodva, és sietős léptekkel, a ház felé vette az irányt. Igen, az esküvő. Mióta édesanyám meghalt, édesapám újra talált magának egy nőt, akit én annyira nem kedvelek. Én csak Klárának hívom, de apa gyakran becézi Klárinak vagy Klárikának. És az a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy akár a nővérem is lehetne, hiszen még csak 28, én meg csak 15 éves vagyok..Édesapám 45 éves. Nem értem, miért ilyen nő kell neki, de ha ezt szeretné, hát legyen. 
Komótosan felkeltem a földről. Megnéztem a ruhám, és láttam rajta, hogy teljesen földes lett! Jaj, most mi lesz velem? Klára meg fog ölni! Gyorsan lépkedve rohantam a házhoz, hogy megkeressem Gerda nénit, hogy segítsen nekem kiszedni ezt a nagy sárfoltot. Hogy ki is az a Gerda néni? A házunk házvezető nője, segít nekem mindenben, még talán a barátnőmnek is hívhatnám. Mindig megért, nagyon jóban vagyunk.
Amikor a házba beértem, megpillantottam Gerda nénit, és oda futottam hozzá.
-Gerda néni!-szólítottam meg.-Kérem, segítsen!-mutattam a nagy sárfoltra, ami a hasamnál terült el. Gerda néni szörnyűlködve rám nézett, majd leültetett a székre.
-Mi történt, csillagom?-kérdezte, miközben én kibújtam a ruhámból, és felvettem egy másikat.
-Semmi, nem érdekes. Csak kérem, segítsen! Ez van az esküvőre! Ez a ruha! Klára ha ezt megtudja...-néztem a förtelmes ruhadarabra, ami egyébként nekem nem is tetszett.
-Jaj neked ha ezt Klára kisasszony meglátná...-hagyta abba a súrolást és végig nézett a ruhán. Nem sokáig tartott ez a pillanat, tovább súrolta.-Addig menj gyorsan ebédelni, hiszen vendégeink vannak.-utasított. Meglehetően furcsán néztem rá, és ezt észre is vette, ezért így folytatta:-Tudod, drágám, apádhoz jöttek, az Angol királyságból!
-Ohh, már tudom! Köszönöm szépen!-mondtam, és sietősen bementem az étkezőbe. Leültem egy székhez. Egy idegen férfi egyszer csak besétált az ajtón. Szokatlannak tűnhettem neki, hogy ott vagyok (mert láttam a szemén) de azért köszönt nekem:
-Jaj, de megijesztettél! Szia, nagyon örvendek, Sándor vagyok, az angol cégtől.-rázta meg a kezem.
-Én is örülök, de magának nem angolnak kéne lennie, ha már angol székház tagja?-furcsálltam a dolgot, hiszen ha már Angliában lakik, akkor angolul beszéljen!
-Én magyar vagyok. Én vagyok az Angol székház fordítója/tolmácsa.-folytatta. Láttam a szemében, hogy nagyon fecsegős kedvében volt, de én nem voltam abban. Semmi kedvem nem volt, egy 40 éves, idegen férfivel társalogni, akinek egyébként volt egy sebhelye a homlokán. Nem rég olvastam egy könyvet, ami egy ugyanilyen sebhelyes férfiről szólt, csak aki a könyvben szerepelt, nem ilyen idős...most nem jut hirtelen az eszembe...De, mégis! Harry Potter!
-Értem.-mondtam.-Foglaljon helyet.-utaltam arra, hogy üljön le végre, hogy elkezdjünk enni, és hagyj szabaduljak innen.
-Ohh, köszönöm. Nem sokára jönnek az Angol székhely többi tagjai, és maga Anglia kormányzója!-mondta lelkesen Sándor, és bólintottam. Őszintén szólva nem igazán érdekelt ez az egész...
*** 
Pár óra múlva, már lezajlott a közös ebéd. Nagyon unalmasan telt az egész, az egyetlen ami feldobta ezt az étkezést, az a virágnak a finom illata volt, ami az asztal közepén volt. Tulipán volt, a kedvencem.
Éppen vettem fel a ruhámat, amikor Klára idegesen benyitott. Láttam a szemén, hogy nagyon ideges, és akarja ezt az esküvőt, de nekem annyira nem szimpatikus...próbál velem mindig nyájas, és kedves lenni, de én nem dőlök be neki! Apát megtudja vezetni, de engem nem, azt biztos!
-Dina, édesem-szólt hozzám.-Kérlek, siess! Mindjárt te jössz, mint koszorús lány!-sürgetett, miközben Gerda néni már a hajamat fésülgette. Nagyon szeretem a hajam, mert igazán dús, és barna, és selymes. :)