Reggel egy idegen kabinban ébredtem...Gergő mellett.. :O
-Ööö...Gergő!-kezdtem ébresztgetni.
-Jaj, Dina!-kezdett el nyújtózkodni.
-Hol vagyunk?-kérdeztem félve. Gergő csak mosolygott.
-Az én kabinomban.-felelte.-Ne haragudj, hogy ide hoztalak, csak elájultál, és gondoltam, akkor hazahozlak.
-Hát, köszi.-mondtam, és megláttam a karomon egy nagy lila foltot.-Mi ez a karomon?
-Ja, amikor ölbe hoztalak be, véletlenül, neki mentünk az ajtó félfának...-ecsetelte a múlt estét, és egyszerre nevettünk fel.
-Értem. Tényleg köszi.-mosolyogtam, és feltápászkodtam az ágyról.
-Nincs mit.-mondta, és az órájára nézett.-Jaj, már ennyi az idő? A főnök meg fog ölni, rohannom kell!-mondta és sietősen kezdett átöltözni előttem...-Ja, bocsánat, Dina.
-Nem baj, én inkább megyek. Majd még beszélünk.-mondtam, és éreztem, hogy a fejem már rák
vörös lehet, mert zavarban voltam.
-Oké, szia!-tessékelt ki.
Huuhh..hogy gondolta, hogy előttem fog átöltözni? Nem vagyok a barátnője!
Eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom apát, mert biztos hogy halálra izgulja már magát. Benyomtam a gyors gombot.
-Na végre, hogy felhívtál!-ujjongott megkönnyebbülten apa.
-Nyugi, apa.-mondtam.
-Jó ne haragudj!-mondta, és elkezdett hadarni, hogy milyen a nászúta, amikor eszembe jutott valami, amit apunak feltétlenül kell tudnia.
-Apa, figyelj!-szakítottam félbe.-Megismerkedtem egy lánnyal aki ugyanúgy néz ki mint én...tudsz erről valamit?
-Öööö...-habozott.-Nem hiszem.-Mi a neve?
-Lola. Kovács Lola.-mondtam. 2 percig apa csak hallgatott.-Apa, itt vagy?
-Természetesen, csak...mindegy majd beszélünk, most mennem kell! Légy jó szia drágám!-nyomott ki. Most ez komoly? Miért csinálják ezt? Lola anyukája is, milyen furcsa volt már, amikor megkérdeztük...Csak nem vagyunk ikrek, mert...Lola vörös hajú!
Visszasétáltam a kabinomba, amit vagy fél órán át kerestem.
Egyszer csak kopogtak.
-Igen?-kérdeztem.
-Szia Dina, Lola vagyok!-mondta Lola. Egyből beengedtem.
-Szia. Hát te, mit keresel itt?-kérdeztem meglepődve.
-Figyelj, mondanom kell valamit.....-kezdte.
-Öhhm...ez most csak valami tréfa?-hátráltam tőle visszafelé.
-Nem, nyugi!-legyintett.-Nem tudom mi ez az egész, megkérdezem anyut.-mondta, és elsietett egy nő felé. A nőnek szőke haja volt, és maximum 35-nek tudtam elképzelni.
-Jó napot!-üdvözöltem a nőt, akit idő közben Lola odahozott hozzám.
-Szia, Dina.-köszönt vissza, és a hangján érződött, hogy kedves akar lenni.
-Anya, Dina hercegnő, miért néz úgy ki mint én?-kérdezte egyből Lola. Mielőtt válaszolhatott volna a nő, megszólaltam:
-Kérlek. Csak hívj Dinának. Semmi hercegnő.-ráztam meg a fejem, mert már kicsit unom, hogy mindenki kiszolgál, meg minden.
-Oké, Dina.-kezdte most Lola nevetve, és az anyjához fordult, magyarázatra várva.
-Tudjátok lányok...-kezdte sírva a nő. Kicsit megijesztett ez a sírása.
-Minden rendben, hölgyem?-kérdeztem furcsállva, hogy most meg miért bőg.
-Persze, persze, angyalom csak...
-Kérem, mondja.-sürgettem, mert nem volt kedvem egész nap arra várni, hogy ő kinyögjön valamit. A hölgy pár percig habozott, majd legyintett, és így folytatta:
-Ezt most nem itt és most szeretném megvitatni! Gyerünk, Lola, menjünk!-rángatta el a lányát, akin látszott, hogy lenne milliónyi kérdése, de az anyja egyszerűen hajthatatlan volt. Tanácstalanul álltam a medence mellett, és megláttam azt a fiút, aki a rémülettől beleugrott a medencébe. Nem mertem hozzá odamenni, ezért elindultam vissza a lakosztályomba.
Már a lifthez értem, amikor valaki utánam kiáltott:
-Dina!-hátranéztem, és Gergőt pillantottam meg.
-Szia, Gergő.-mondtam kedvesen, és megvártam amíg mellém ér.
-Ne haragudj, hogy csak így megkérdezem, de lesz az este a hajón egy buli. Nem jössz el rá? Mehetnénk együtt.-mondta félénken. Komoly? Én? Végre elmehetek egy buliba, ahol talán nem ismernek fel?
-Persze, mehetünk.-egyeztem bele fülig érő szájjal.
-Remek!-bólintott boldogan Gergő.-Nyolcra érted megyek!
-Oké, várlak!-mondtam kacsintva, és megjött a lift, és beszálltam.
***
Már készen is álltam a bulira. Felvettem egy rózsaszín koktél ruhát, aminek a közepén egy nagy kötött masni van. Felraktam magamra egy
szolid sminket, felvettem egy fehér magassarkút. Pont indulni akartam, mert Gergő 10 percet késett, de pont akkor megjött.
-Ne haragudj, hogy késtem.-nyújtott felém egy szál rózsát ziháltan.
-Nem baj, és köszönöm.-vettem át a virágot, és beraktam egy vázába.-Mi van, futottál?
-Aha...-felelte, és gondoltam, indulhatnánk. Kiléptünk a lakosztályomból, és egyenesen a liftbe mentünk. Kínos csendben mentünk lefelé.
-Amúgy milyen buliba is viszel?-kérdeztem, mert hát azt még nem tudtam.
-Kifejezetten tiniknek van. A hajó fedélzetén összegyűlik egy rakás tini, és táncolunk, bulizunk, csobbanunk, éljük az életet.-mesélte el, és belegondoltam. Én miért nem voltam még soha ilyen bulin? Ja meg van. Hercegnő vagyok, sajna így nem megy...:P
-Értem.-mondtam, és kiszálltunk a liftből. Amint a hajó fedélzetére sétáltunk, megláttam a nagy tömeget, meghallottam a hangos zenét, és megéreztem a büdös sör, illetve további ilyen alkoholos löttyök szagát, ami ismerjük el, nem volt túl jó.
-Itt is lennénk.-mutatott körbe Geri. Mindenhol táncoló párok, DJ, stb. Végre tartozom valahova!
-Remek. Megyünk táncolni?-kérdeztem, és bementünk a tánc térre. Elkezdtünk bulizni, nagyon jól éreztem magam. Igaz, csak egy Martinit ittam, de elég is volt annyi. A többiek ezerrel fogyasztották a sört, bort, de szerencsére drogozósok nem voltak. Egyszer csak a buli vége felé, megcsörrent a telefonom, ami a kis táskámban volt. A telefonom apu számát jelezte ki...mi? Nem mondhatom el neki, hogy egy buli kellős közepén vagyok! És miért hív este 11-kor??!!
-Hallod Gergő!-böktem oldalba.
-Igen?
-Apám hív!-mondta idegesen, és elkezdtem a kezem között forgatni a mobilt.
-És...?-kérdezte.
-És?? Nem mondhatom el neki, hogy bulizok! Tuti hazavinne!-mondtam idegbajosan. A többiek tettetett hüledezéssel néztek rám, majd elröhögték magukat, és ittak tovább.
-Gyere menjünk ki innen!-húzott maga után Gergő. 1 perccel később már kijutottunk egy csöndes helyre.-Most vedd fel!
-Szia apa!-köszöntem kedvesen a telefonba. Hihetetlen, hogy ilyen sokáig nem tette le!-Miért hívsz ilyen későn? Már rég aludtam...-mondtam kamu ásítással.
-Szia, drágám. Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e.-mondta.
-Apa, ne foglalkozz velem! Te nászúton vagy, élvezd ki!-utasítottam.
-Jó, rendben, csak tudod..úgy hiányzol kincsem!-mondta, és szerintem már bőgni készült.
-Jaj, apa. Csak 1 hetet kell nélkülem kibírnod!-nyugtattam meg.
-Tudom-tudom. Na jó! Holnap beszélünk, hagylak aludni. Jó éjt, álmodj szépeket, virág szálam!-tette le apu. Huhh ez meleg volt!
-Köszi,hogy kihoztál ide Most kicsit sikerült leráznom.-mondtam megnyugodva Gergőnek, aki csak óvatos mosolyra húzta a száját.
-Nincs mit, máskor is! :)
Össze-vissza bolyongtam az óriási hajón, de nem találtam a fürdőt. Méghozzá, annyira meleg volt, hogy izzadtam is, miközben rohangáltam. Szuper...:P Kicsit később megláttam egy ismerős arcot, és odaszóltam neki:
-Gergő!-a fiú hátranézett, és mosolyogva megvárt ameddig odafutok hozzá.
-Mi van? Hova rohansz? Nagyon izzadsz...-röhögött ki, mire kínosan elnevettem magam.
-Kösz.
-Nem úgy értettem.-legyintett mosolyogva.-Mizu?
-Semmi zu.-feleltem, mire Gergő elnevette magát, de látta rajtam, hogy nem viccből mondtam, ezért elkomolyodott.-Nem tudod, hogy merre van a fürdőház?
-Áááá nem, végülis nem itt dolgozok.-mondta cinikuson, mire gúnyosan visszamosolyogtam rá.-Na jó. Gyere, megmutatom, hogy hol van.
Elindultunk, és Gergő a csuklómnál fogva húzott maga után.
-Itt is vagyunk!-álltunk meg a fürdőház ajtaja előtt.
-Köszi.-mondtam mosolyogva, és integetve bementem.
A fürdőházban fürödtem, napoztam, meg minden. De amikor lefeküdtem egy nyugágyra, és izmos, helyes fiú odajött hozzám.
-Szia, cica.-köszöntött.
-Nem vagyok cica. Ember vagyok.-emlékeztettem, hogy nem egy állat vagyok. Erre elkezdett hangosan röhögni. Nem nagyon értettem, hogy min, de mindegy.
-Ha-ha-ha! De vicces lány vagy!-simította meg a karom.
-Hagyjál már!-ráztam le magamról. Egyre jobban kezdett simogatni, elég furi volt, de szerencsére odajött a közelünkbe egy lány, és leakarta állítani ezt a fiút.
-Hagyd már békén!-próbálta leszedni rólam. Amikor a lányra pillantottam teljesen elképedtem...ugyan úgy nézett ki mint...ÉN!!!
-Te...miért nézel ki úgy mint én?!-kérdeztem hátra hőkölve. A fiú rám majd a lányra nézett, és ez így ment vagy 2 percig, amikor hirtelen elordította magát, és elrohant.
-Ez meg mit csinál?-kérdezte röhögve a lány, és együtt röhögtünk, mert láttuk, hogy a fiú ijedtében a medencébe ugrott...
-Ez hülye!-mondtam röhögve én is, de visszatért az eredeti témára.-Miért nézel ki úgy mint én??!!
-És te miért úgy mint én...?-kérdezte ő is.-Amúgy a nevem Lola. A tiéd mi?
-Dina. Kovács Dina.-nyújtottam a kezem, és megrázta.
-Te vagy a hercegnő?-kérdezte elképedve. Jaj, megint valaki felismert..:(
-Igen.-mondtam unottan.
-Milyen furcsa. Engem Kovács Lolának hívnak..-mutatkozott be. Hogy mi?!
Sikerült a kikötőbe érnünk. Ázottan szálltam ki a kocsiból, és húztam magam után a bőröndömet.
-Köszönöm Frederic, hogy idáig elhozott. Azt hiszem innen boldogulok egyedül is.-céloztam arra, hogy mostmár induljon haza.
-Rendben. Jó szórakozást, és majd hívjon, tudja!-kacsintott és megölelt. Szeretem Fredericet. :)
Frederic elindult a kocsi felé, én pedig fel a hajóra. A palló csak úgy billegett alattam, és még hozzá kicsit csepergett is az eső is. Bementem a portába, és odamentem egy öreg csontozatú férfihez, aki a pult mögött állt.
-Jó napot, kishölgy! Segíthetek valamiben?-kérdezte kedvesen. Fel se tűnt neki, hogy én vagyok Dina hercegnő? Végre, valakinek nem tűnök fel!
-Jó reggelt! Igen, itt van a kabinom száma.-nyújtottam át egy kis kártyát.-Meg tudná mutatni nekem, hogy merre van a szobám?
-Várjon! Maga Dina kisasszony!-örvendezett hangosan, amit persze mindenki hallott, és körém
gyűltek. Az egyik autogrammot kért, a másik egy közös képet, stb...azt hiszem ezt elkiabáltam.-Jó, elég volt!-szólt rá a 'rajongóimra', és így folytatta:-Kap egy londínert és az majd felviszi a csomagjait, és megmutatja, hogy melyik a szobája.
Rápillantottam egy fiúra aki velem egykorú volt. Helyes volt, és szőke hajú, kék szemű. Kifejezetten jól állt neki a munkaruha.
-Dina kisasszony! Felismersz?-kérdezte, és kezdtem felismerni, hiszen ő volt az, aki az esküvőn benyitott a szobámba.
-Jaj, szia! Micsoda véletlen! Itt dolgozol?-kérdeztem mosolyogva, de mondjuk ez egy kicsit furcsa kérdés volt, mert akkor miért lenne munkaruhában, ha nem dolgozna itt..? mindegy...
-Igen. Tudom, furcsa egy meló, de hát, nekem megfelel.-felelte, és olyan szokatlannak tűnt ahogy beszélt..ebből is látszik, hogy én egyáltalán nem vagyok hétköznapi gyerek..:(
-Értem. Mehetünk?-kérdeztem sürgetve, mire nevetve bólintott, és a liftbe tessékelt. Maga előtt vitte a csomagjaimat. A liftben kínos csend volt, mert nem nagyon tudtunk közös témát.
-Meddig maradsz a hajón?-törte meg a kínos csendet a fiú, akinek egyébként a nevét sem tudtam.
-1 hetet.-feleltem röviden, és bólintott. Hát ez elég kínos. :D-Egyébként, téged, hogy is hívnak? Ugyanis, még be sem mutatkoztál.
-Dehogynem! Nem emlékszel? Még amikor benyitottam hozzád! Gergő vagyok egyébként.-mondta, és láttam a szemén, hogy eléggé zavarban van.
-Ja, de, tényleg, igazad van.-mondtam, és megérkeztünk. Gergő egyenesen a kabinomba vezetett, ami egyszerűen lélegzetelállító volt. Mindenhol csillogó dolgok, lila lepedő és takaró, fotelek, nagy képernyős tévé, csodálatos fürdőszoba, stb.! :)
-Na? Hogy tetszik?-nézett körbe Gergő is, és lepakolta a bőröndjeimet. Én még mindig ámuldoztam, de erőt vettem magamon, és megszólaltam:
-Nagyon jól néz ki! Nem gondoltam, hogy apám ilyet fog nekem lefoglalni...-nyilvánítottam ki a véleményem.
-Örülök, hogy like-olod.-mondta, de furcsán néztem rá.
-Mi? Mit lukolok?-kérdeztem, mire elnevette magát, és sokáig csak röhögött.
-Like=tetszik.-felelte és kiment a szobámból. Mosolyogva ledőltem az ágyamra, de megcsörrent a telefonom. Ki lehet az máris? Apa számát adta ki.
-Igen apa?-kérdeztem unottan.
-Jól vagy? Tetszik a szobád?-kérdezte ideges hangon. Apa mindig ideges...
-Like-olom, de most mennem kell.-köszöntem el a mai szlenggel.-Szia!
-Jóóó, de azért majd......-mondta de nem hallottam, hogy hogyan folytatja mert kinyomtam.
~Mikor hagy már békén?~-kérdeztem magamtól. Bementem a fürdőmbe, és átvettem a fürdőruhám. Megfogtam a száraz törülközőm, és elindultam a fürdőházba. Csak hát nem találtam oda...
Reggel felkeltem. Csak úgy hétágra sütött a nap, de nem tudtam nagyon boldog lenni. Nagyon álmos voltam, és úgy éreztem azon nyomban visszaalszom. De, ezt nem tehettem meg, mert ma megyek életemben először (apáék nélkül) egy hajóútra! :)
Kikeltem az ágyamból, és felvettem a mamuszom. Mielőtt kinyitottam volna a barna fa ajtóm, dörömbölést hallottam. Ami, az ajtóm mögül jött.
-Drágám, gyere, mindjárt indulunk!-dörömbölt az ajtómon apu.
-Oké, megyek.-mondtam, és rohangálni kezdtem a szobámban. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel, sem azt, hogy hova tettem a bőröndöm...végül egy fehér pólót, és egy fekete szoknyát vettem fel magassarkúval. Komótosan lementem a lépcsőn, és intettem Fredric-nek, hogy hozza a pongyászom.
-Köszönöm, Fredric. Berakná a kocsiba?-kérdeztem kedvesen. Egyébként, Fredric apámnak az aszisztense, nagyon szeretem. Közel áll hozzám az összes nálunk dolgozó..apukámnak csak személyzet de nekem már-már családtagnak számítanak!
Amikor kiléptem az ajtón, Klára látványa fogadott. Sajnos, elrontotta ezt a pillanatot, hiszen, olyan szép időnk volt, a nyári nap csak úgy sütött, a szél meg lágy és könnyű volt, madarak csiripeltek...
-Jaj, nagyon csinos vagy, lányom!-mondta de látszott rajta, hogy csak udvariasságból mondja, igazából nem gondolja komolyan. Szikrázó pillantásokat vetettem felé, de ő elkapta a fejét, Fredric-kel kezdett el beszélgetni.
-Kivinné a kikötőbe ön? Nekünk, Dáviddal, sok mindent el kell intéznünk.-kérdezte Klára, mire odakaptam a fejem, és megszólaltam:
-Mi?! Apa nem jön ki velünk a kikötőbe?
-Nem, most apádnak és nekem elintéznivalóink akadtak.-mondta röviden Klára, és bement. Teljesen lefagyva álltam Fredric mellett, aki csak megsimogatta a karom, és biztatóan rámmosolygott:
-Nyugodj meg, hercegnő. Búcsúzz el édesapádtól, és indulunk!-mondta, és berakta a csomagokat a kocsi csomagtartójába. Csalódottan baktattam vissza a házba, egyenesen apa munkaszobájába. Ide sajnos sosem mehetek be, nem tudom, hogy miért nem, talán valamit rejteget, nem tudom...
Bekopogtam, de apu kinyitotta egyből az ajtót.
-Jaj, kislányom, te vagy az?-kérdezte kínosan mosolyogva.-Már megijedtem.
-Igen. Igaz, hogy nem jössz ki velünk a kikötőbe?-kérdeztem kérdőre vonva, és megvonta a vállát.
-Ne haragudj drágám. Nem tudok.-válaszolta röviden, de megölelt.
-Oké...-mondtam, de a sírás kerülgetett. Mi az, hogy nem tud jönni amikor a lánya egyedül megy valahová? Az eszem megáll!
-Légy jó. Majd hívunk, rendben?-adta az ötletet, de látta, hogy nem tetszett ez nekem.-Gyere, ki kisérlek az autóhoz.-tessékelt ki a házból.
Amikor beszálltam szomorúan integettem vissza apának, aki Klára mellett állt. Klára gonoszul nézett rám, mint egy ördögi boszorkány...na jó, túl sok fantasy regényt olvasok! XD Egyszer csak lerobbant a kocsink...
-Kisasszony, kérem szálljon ki! Megnézem mi történt!-tessékelt ki Frederic. Kiszálltam az autóból, és megálltam. Egy tök 'putri' helyen álltunk meg. Ez nagyon ciki. Mindegy, pont el is eredt az eső...minthogyha ez lenne életem legrosszabb napja...remélem nem lesz rosszabb..
El is készültem. Szerintem, nem tűntem valami booldognak emiatt az esküvő miatt, és ezt látták is rajtam, főleg Gerda néni, aki egyfolytában kérdezgette, hogy mi bajom van. Hát, az a bajom, hogy (nekem) egy teljesen idegen nő beköltözik a házunkba (ami egy csodás palota, hiszen apu a király egész Magyarországon...tudom, hihetetlen, de már 2048-at írunk, és itt már el lehet képzelni!) és apu feleségül is veszi, ő lesz a mostoha anyám...elegem van! Én nem szoktam így kiborulni, egy csendes lány vagyok, de most aztán kiborított ez a nő! Miért kellett belépnie az életünkbe? Szépen megvoltunk mi nélküle is!
Már az oltár előtt álltak apuék, hogy kimondják a 'boldogító' igent. Ki is mondták.
-Remek. Megcsókolhatják egymást!-mondta a pap örvendezve. Apu megcsókolta Klárát, és utána
kezdődhetet a buli. Én nem akartam bulizni, csak felmentem a szobámba, és leültem olvasni. Pár perc múlva kopogtak az ajtómon.
-Gyere.-mondtam, félre téve a könyvet (ami pedig nagyon tetszik!). Egy helyes szőke hajú fiú nyitott be, aki velem egy idősnek tűnt. Arcáról sugárzott az unalom, ami szerintem az enyémről is.
-Ohh, jó napot, kisasszony! Én csak a mosdót kerestem.-mentegetőzött bájosan, ami engem teljesen elvarázsolt.
-Kérlek, tegezz.-mondta mosolyogva, és bólintott.-Rendben. Egyébként, engem Dinának hívnak. Neked mi a neved?
-Gergő.-felelte gyorsan.-Na, akkor én most megyek is. Örülök, hogy megismertelek!-köszönt el mosolyogva.
-Oké, szia!-köszöntem el, és megint elővettem a könyvem. Olvastam, olvastam, ekkor megint kopogtak. Már megint ki szeretne velem beszélni???-Igen?
Benyitott apu.
-Szia, drágám. Beszélnünk kéne.-mondta hadarva, és leült mellém az ágyamra.
-Mégis mi ilyen sürgős, apám?-kérdeztem megint félretéve a könyvet. Apán láttam, hogy izgatott és egyben ideges...csak nem tudtam, hogy mégis miért.
-Tudod, beszéltem Klárikával...-kezdte, de közbe vágtam:
-Már megint Klára?
-Jaj, Dina, mindegy.-legyintett.
-Nem, apa, nekem nem mindegy! Már nagyon unom, hogy mindig róla beszélsz, apám! Nem tudnál kicsit kevesebbet beszélni róla?!-kérdeztem felháborodottan, és a tévémre meredtem.
-De, drágám, sajnálom. Amióta együtt vagyok vele...végre édesanyád után úgyérzem, hogy valaki megért!-ecsetelte, de nem igazán érdekelt...
-Oké, csak mond, hogy miért szerettél volna velem beszélni.-sürgettem, mert a könyvemet szerettem volna (végre!!) olvasni.
-Rendben, szóval. Klárával beszéltem, és úgy döntöttünk, amíg mi nászútra meegyünk jövőhéten, te elmehetnél egy hajó útra, egy kicsit kikapcsolódni.-mondta idegesen, és bennem megállt az ütő...ÉN??? Én Dina ?? Én Kovács Dina elmehetek egy hajó útra nélkülük?! Juhúúúúúúúú!
-Komolyan apám? Köszönöm,köszönöm,köszönöm!-hálálkodtam, és megöleltem. Látta rajtam apu, hogy nagyon örülök, ezért fontoskodva kiment a szobánból (hiszen még tartott az esküvő!) hagy örvendjek magam. Sokáig csak ugráltam az ágyamon, de rájöttem, hogy ez hülyeség, mert vagy kitörik a lábam, vagy az ágy lába tör ki, ezért leszálltam. Elkezdtem bepakolni egy nagy bőröndbe a ruháimat, hátha már holnap indulunk, hiszen ma vasárnap van, szóval a jövőhét az holnaptól van...bepakoltam minden szükségest, és a naplómat.
***
Az este klasszul telt, olvastam, beszélgettem Klárával az útról, aki jó ötletnek tartja, hogy egy kicsit külön legyek tőlük (biztos csak el akart otthonról zavarni), és még a töklevest is megettem, pedig utálom, de nagyon örültem, ennek az útnak! :) Korán lefeküdtem, hogy tudjak aludni, és, hogy korán fel tudjak kelni. Sajna ebből a sok alvásból nem lett semmi, mert egész éjjel olyan izgatott voltam, hogy csak forgolódtam.
Egy szörnyű nyári napon kezdődött...A füvön ültem, elzárkózva a külvilágtól. Az arcomat csak úgy csiklandozta a déli szél, ami meglehetősen meleg volt. A nap csak úgy csillogott a ragyogástól, és a mellettem lévő tavacska hangja is nagyon megnyugtató volt. Egyszer csak, arra eszmélek fel, hogy az orrom egy pillangó pihen meg. Óvatosan elnevettem magam, hogy nehogy elrepüljön, a kis lila pillangó. Fürgén az ujjamra vettem, és néztem sokáig. Nem tűnt a pillangó ijedtnek különösen, csak amennyire épp kellett. Ezt a pillanatot már csak egy dolog ronthatta el...édesapám ideges monoton hangja:
-De Fredric, nem érti, hogy nekem nem az a csokor virág kell, mit amit mond? Nem, nem is a rózsaszín...igen a lila! Köszönöm!-nyomta ki aggodalmas hangon a telefonját, és a pillantása rám
szegeződött.-Te meg mit ücsörögsz? Nem készülsz az esküvőre, kisasszony! Még egy csomó dolgot el kell intéznünk!-mondta fontoskodva, és sietős léptekkel, a ház felé vette az irányt. Igen, az esküvő. Mióta édesanyám meghalt, édesapám újra talált magának egy nőt, akit én annyira nem kedvelek. Én csak Klárának hívom, de apa gyakran becézi Klárinak vagy Klárikának. És az a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy akár a nővérem is lehetne, hiszen még csak 28, én meg csak 15 éves vagyok..Édesapám 45 éves. Nem értem, miért ilyen nő kell neki, de ha ezt szeretné, hát legyen.
Komótosan felkeltem a földről. Megnéztem a ruhám, és láttam rajta, hogy teljesen földes lett! Jaj, most mi lesz velem? Klára meg fog ölni! Gyorsan lépkedve rohantam a házhoz, hogy megkeressem Gerda nénit, hogy segítsen nekem kiszedni ezt a nagy sárfoltot. Hogy ki is az a Gerda néni? A házunk házvezető nője, segít nekem mindenben, még talán a barátnőmnek is hívhatnám. Mindig megért, nagyon jóban vagyunk.
Amikor a házba beértem, megpillantottam Gerda nénit, és oda futottam hozzá.
-Gerda néni!-szólítottam meg.-Kérem, segítsen!-mutattam a nagy sárfoltra, ami a hasamnál terült el. Gerda néni szörnyűlködve rám nézett, majd leültetett a székre.
-Mi történt, csillagom?-kérdezte, miközben én kibújtam a ruhámból, és felvettem egy másikat.
-Semmi, nem érdekes. Csak kérem, segítsen! Ez van az esküvőre! Ez a ruha! Klára ha ezt megtudja...-néztem a förtelmes ruhadarabra, ami egyébként nekem nem is tetszett.
-Jaj neked ha ezt Klára kisasszony meglátná...-hagyta abba a súrolást és végig nézett a ruhán. Nem sokáig tartott ez a pillanat, tovább súrolta.-Addig menj gyorsan ebédelni, hiszen vendégeink vannak.-utasított. Meglehetően furcsán néztem rá, és ezt észre is vette, ezért így folytatta:-Tudod, drágám, apádhoz jöttek, az Angol királyságból!
-Ohh, már tudom! Köszönöm szépen!-mondtam, és sietősen bementem az étkezőbe. Leültem egy székhez. Egy idegen férfi egyszer csak besétált az ajtón. Szokatlannak tűnhettem neki, hogy ott vagyok (mert láttam a szemén) de azért köszönt nekem:
-Jaj, de megijesztettél! Szia, nagyon örvendek, Sándor vagyok, az angol cégtől.-rázta meg a kezem.
-Én is örülök, de magának nem angolnak kéne lennie, ha már angol székház tagja?-furcsálltam a dolgot, hiszen ha már Angliában lakik, akkor angolul beszéljen!
-Én magyar vagyok. Én vagyok az Angol székház fordítója/tolmácsa.-folytatta. Láttam a szemében, hogy nagyon fecsegős kedvében volt, de én nem voltam abban. Semmi kedvem nem volt, egy 40 éves, idegen férfivel társalogni, akinek egyébként volt egy sebhelye a homlokán. Nem rég olvastam egy könyvet, ami egy ugyanilyen sebhelyes férfiről szólt, csak aki a könyvben szerepelt, nem ilyen idős...most nem jut hirtelen az eszembe...De, mégis! Harry Potter!
-Értem.-mondtam.-Foglaljon helyet.-utaltam arra, hogy üljön le végre, hogy elkezdjünk enni, és hagyj szabaduljak innen.
-Ohh, köszönöm. Nem sokára jönnek az Angol székhely többi tagjai, és maga Anglia kormányzója!-mondta lelkesen Sándor, és bólintottam. Őszintén szólva nem igazán érdekelt ez az egész...
***
Pár óra múlva, már lezajlott a közös ebéd. Nagyon unalmasan telt az egész, az egyetlen ami feldobta ezt az étkezést, az a virágnak a finom illata volt, ami az asztal közepén volt. Tulipán volt, a kedvencem.
Éppen vettem fel a ruhámat, amikor Klára idegesen benyitott. Láttam a szemén, hogy nagyon ideges, és akarja ezt az esküvőt, de nekem annyira nem szimpatikus...próbál velem mindig nyájas, és kedves lenni, de én nem dőlök be neki! Apát megtudja vezetni, de engem nem, azt biztos!
-Dina, édesem-szólt hozzám.-Kérlek, siess! Mindjárt te jössz, mint koszorús lány!-sürgetett, miközben Gerda néni már a hajamat fésülgette. Nagyon szeretem a hajam, mert igazán dús, és barna, és selymes. :)
